Ha rá gondolsz kit el kell feledni. Rádöbbensz, hogy nem tudod feledni. Feledni akarod, de nincs hozzá erőd. Mert tudod még mindig szereted őt!
Kint az eső sétál: Hallom lépteit
kezemben féltett régi emlékeid
már csak néhány nap s reményem feltámad
nem szégyenlem:Szeretlek Imádlak!
Gyűlöllek és szeretlek
de kérded miért teszem?
Mert te kellesz nekem,
senki más
Miért van az, hogy a legkevésbé eredeti mondatot akarja mindenki hallani? A "szeretlek" már megszámlálhatatlanul sokszor elhangzott, mégis, amikor kimondjuk, olyanok vagyunk, mint az ősember, aki talált egy szót, és imádattal kezdi tisztelni.
Köszönöm, hogy szeretsz, féltesz, vigyázol rám, hogy betakarsz, ha fázom, átölelsz, ha félek, és hogy neked reggel is szép vagyok. Köszönöm, hogy a szemembe nézel és tudod, hogy mit gondolok. Köszönök mindent, amit adtál és mindent, aminek te örültél. Köszönöm, hogy vagy nekem és hogy szerethetlek
Mióta megláttalak, szeretlek. Nap, mint nap csak meggyvörös ajkadra gondolok. Megőrjítesz, ha beszélsz, kérlek légy kedvesem, s pecsételjük meg eme alkalmat egy forró, ízzó csókkal!
Csak egy csók volt...
De soha ne feledd: Neked adtam benne a lelkemet.